hegedűtanár
1998-ban diplomáztam a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola mélyhegedű szakán.
Már a Főiskolai éveim alatt tanítottam a csömöri Krammer Teréz Zeneiskolában, majd később a kispesti Szatmári László AMI-ban klasszikus, illetve a Kalász Művészeti Iskolában népi hegedűt. Emellett gyerektáncházat vezettem a MOM Művelődési Házban illetve zeneóvodát tartottam több óvodában.
Népzenészként 20 évig a Zurgó Együttes tagja voltam, velük megkaptuk a Bezerédj, a Magyar Művészetért és a Bartók emlékdíjakat.
Egyénileg munkásságomat 2014-ben Ex Libris, illetve táncházas tevékenységemet OTP Táncház díjjal értékelték.
Ez utóbbit 2016-ban a Tázló Együttesünkkel is megkaptuk.
A moldvai csángó falvakban történt gyűjtéseimet, kiadványaimat és előadásaimat 2018-ban Regionális Prima-díjjal jutalmazták.
2019-ben Bonis Bona-“Kiváló tehetségfejlesztő ”díjat vehettem át.
2021-ben pedagógus II fokozatban minősültem.
Együtteseimmel és zenekaraimmal számos CD felvételt készítettünk.
2022.szeptember óta tanítok a Budakeszi Czövek Erna Alapfokú Művészeti Iskolában hegedűt.
Célom, hogy megszerettessem a gyerekekkel a zenét. Hogy örömmel hegedüljenek, és megérezzék az együtt muzsikálás boldogságát.